A hír: "Az Omszki tóba belefulladt egy 15 éves fiú. Holttestét este 7-kor találták meg."  Ennyi. -
Az élete hajnalán volt, tervekkel, vágyakozásokkal. Estére programot tervezett barátaival, meghívta az egyik osztálytársát is, egy aranyos,barna kislányt, akinek a közelsége olyan csodás öröm volt a számára. Szüleinek szemefénye, büszkesége, a tanárai szép jövőt jósoltak számára. Aznap este 7 után édesanyja elájult, szervezete így reagált a hírre. Édesapja kifejezéstelen tekintettel meredt a semmibe, pár perc alatt 10 évet öregedett. Egy életre sugárzott szeretet, aggódás, sok sok közös élmény hullott a semmibe. A szenvedés misztériuma ez. Az élet számukra megállt.
  Megállt az élet? Már egy óra múlva a tó másik oldalán a horgász mosolyogva emelte ki a nagy pontyot. A város diszkóiban harsogott a zene, s vidáman táncoltak a fiatalok. A Mercédesz vezetője rákapcsolt a gázra, hogy el ne késsen a szinházi előadásról. A város lakói félig unottan nézték az esti hiradót, s az egyik lakásban örömmel várták a látogatóba érkező vendégeket.
  Nem történt semmi... A másnapi újságok leadták az ilyenkor szokásos figyelmeztetést, miszerint tiltott helyen veszélyes, és tilos a fürdés. Ilyen kétarcú ez az élet. A velőkig hatoló szenvedés, a lélek sikolya a tó túlsó partjáig sem ér el. Mire alapozzuk terveinket, békességünket, biztonságérzetünket??? Nemrég írtam le ezen a fórumon egy blogomban a mottómat; "A bibliai bárkát egy amatőr építette, a Titanicot pedig sok profi." Sapienti sat!
  Barátaim, meg kellene keresnünk azt az archimédeszi pontot, amelyre ráhelyezve önmagunkat, egész életünket, megszűnik a fenti kétoldalúság rettenete, szintézisbe kerül a sokféleség zavara, s a részek helyett az EGÉSZ végtelen panorámája ragyog fel előttünk. Kezdjük hát el ezt a keresést halálos komolysággal.
   Még ma!